A "meglepetés"

                                                                   8. fejezet


Amikor reggel felkeltem nagyon rosszuk éreztem magam. Felültem az ágyba, s körülnéztem. Adél ott aludt lent a padlón, semmi nélkül. Se takaró, se matrac, se párna. Itt maradt velem. Ő tényleg igaz barát. Felakartam állni, de ahogy lábra álltam összeestem. Sajnos erre Adél is felkelt. Amikor látta, hogy a padlón fekszek sírva, akkor gyorsan felsegített.
- Jobban vagy? -kérdezi
- Nem.
- Hívd fel! -mondjam majd átnyújtja a telefonját. Ahogy elvettem a telefont elkezdtem zokogni. Ha nem ismerjük meg egymást, akkor nem történt volna ez... Betárcsáztam a számat.
- Kicsöng! -csillan fel a szemem, mire Adél biztató képen mosolyog.
- Igen? -szól bele egy női hang- Halló!
- Jó reggelt, Rolandot keresném. Egy barátja vagyok.
- Mi a neved kedves?
- Hannah.
- Jaj Hannah-cskám, sokat mesélt rólad a fiam! Nem is zavarlak titeket, odaadom neki ezt a... izét!
- Köszönöm szépen!
- Hannah? - szól bele Roland.
- Roland! -örülök meg igazából.
- Hogy vagy?
- Most már jól...  És Te?
- Hallom a szép hangod, ezért jól.  -mondja.
- Mi történt?
- Gondolom már tudod, hogy Arnold volt aki ezt tette velem...
- Igen.
- Belém kötött a folyosón, hogy tegnap éjszaka együtt voltatok, és lefeküdtetek. Nem hittem el neki, o bizonygatta tovább. Aztán mondtam, hogy neki soha nem lesz olyan szép, kedves, megértő, tökéletes barátnője, mint Te. Erre meg nekem esett és hát ez lett belőle...
- Jaj de buta vagy! Nem kell értem veszekedni. Elég egyértelmű, hogy inkább te jössz be és nem az a féreg!
- Hiszen nem is járunk, nem igaz...? -kérdezi gúnyosan
- Hát még nem! Egy csók miatt nem. Nagyon megkedveltelek, tetszel, de még szerintem korai lenne... Felejtsük már el, oké?
- Jó. De csak azért, mert kisírt szemekkel is gyönyörű vagy. Apropó. Miért sírtál?
- Szerinted? Miattad te butus.
- Mert? Mit tettem?
- Aggódtam érted.
- Nem kell. Én vagyok Chuck Norris, egy ilyen kis srácot meg sem érzek.
- Egy idősek vagytok! -mondom nevetve
- Nem. Chuck Norris gyorsabb mint az idő, ergo öregebb vagyok, hahhaaha! -mondja, mire mind a ketten elkezdünk röhögni.
- Hiányoztál már...
- Te is nekem!
- Mikor engednek ki?
- Ma.
- Átmenjek majd?
- Ne. Én megyek át.
- De még csak most fognak kiengedni!
- Már tegnap is kiengedtek volna, csak maradtam. Finom a kaja, és több csatorna van mint otthon.
- Jó, akkor gyere ahogy kiengednek!
- 5 perc és indulok.
- De suli van!
- Akkor nálatok megvárlak, addig készítek neked vacsit.
- Jóó. Na én megyek is készülődni! Szió!
Elmondtam Adélnak, hogy mit beszéltünk.
-Na az szuper! Figyelj csak... emlékszel Dávidra?
- Dávid.... Ja, igen, megvan.
- Mit szólnál, ha áthívnám őt ide, és akkor összeismerkednek Rolival. - Nem hiszem, hogy jó ötlet az exemet és a leendő pasimat bemutatni egymásnak...
- Naa kérlek!
- Jó, mit bánom én! Na de én rohanok a suliba, puszi!
S elindultam. Érdekes mód, most a bolt előtt nem álltak a rajok... Mennék fel az osztályomba, de az igazgató megállít.
- Kérem várjon Hannah!
- Igen?
- Azt szeretném közölni magával, hohó kirúgtam Arnoldot.
- Végre. Köszönöm, hogy szólt, viszlát!
Alig tudtam az órákon figyelni, mindig Rolandra gondoltam... Szerencsére hamar vége lett a napnak, csak 4 órám volt. Rohantam haza. Furcsa érzésem volt... Amikor benyitottam, akkor rájöttem, hogy miért...