A találkozás

Odamentünk Mátéval majd bekopogtam az ajtón. Vártunk, majd kijött apa.
- Sziaa apa! -örülök meg neki
- Elnézést, ismerjük egymást?
- A lányod vagyok, nem emlékszel?
- Hogy Te a lányom? -nézz végig rajtam - Ne haragudj, de nem emlékszem. Gyertek be, megbeszéljük.
- Hűű... Szóval gazdag lettél. - ezek voltak az első szavaim, amikor beléptem a lakásba.
- Megdolgoztam minden egyes forintért. Ülj csak le!
- Köszönöm.
- Ő a barátod? -kérdezi Mátéra utalva.
- Igazából nem tudom, de most ezt a témát hanyagoljuk. Nem emlékszel rám?
- Nem. Azt tudnod kell, hogy most volt egy elég súlyos balesetem, s elvesztettem az emlékezetemet.
- Juj, sajnálom. Akkor már értem.
- Ezeket az emlékek visszafognak térni, csak idő kell hozzá. Meg hogy együtt töltsem veled az időmet.
- Értem. Akkor mindennap találkozunk? Vagy mi?
- Nem. Költözz hozzánk.
- Hozzánk?
- Van egy feleségem. Dolgozik éppen. Majd mindent elmagyarázok idővel. Nos?
- Hát... Rendben, miért is ne?
- Örülök, akkor fent vannak szobák, válaszd ki amelyik szimpatikus és az mától a Te szobád. Mindegyiknek van külön fürdője, szóval emiatt nem kell aggódni.
- Rendben, akkor mi fel is megyünk Mátéval körülnézni.
- Nem-nem! Máté marad, beszélni szeretnék vele...

Az út

- Igen? -veszi fel a telefont
- Szeretsz még?
- Hannah! Mi van veled, miért nyomsz ki amikor hívlak?
- Szeretsz még?
- Igen, persze! Mi ez a kérdés?
- Nem sül le a pofádról a bőr, hogy hazudsz? Ilyen komoly dologgal kapcsolatosan?!
- Nem hazudok! Szeretlek, mindennél jobban!
- Ha én szeretek valakit nem fekszek le egy másik lánnyal.
- Ezt most mire érted?
- Tudod Te jól azt Roland!
- Nem tudom. De viszont megköszönném, ha elmagyaráznád!
- Láttam a képet, amikor szeretkezel egy csajjal!
- Mikor? Hol? Biztos vagy abba, hogy én voltam?
- Biztos vagyok!
- Mennyit ittál?
- Nem ittam semennyit, hagyjál! Most le teszem, csá! -nyomom rá a telefont.
Kopogást hallok. Egyszer csak benyit... Máté! ahogyan megláttam a nyakába futottam.
- Nagyon hiányoztál! -mondom neki
- Te is, de gyere menjünk el gyorsan!
- Rendben, de várj egy picit. - mondom, majd odamegyek a tv-hez és szétrúgom. Az asztalt összefirkálom minden féle csúnya szavakkal. A párnát szétszaggatom és a függönyt is. - Kész vagyok, mehetünk.
Gyorsan beültünk a kocsiba, s elhajtottunk.
 - Hova menjünk?
- Debrecenbe. - jönnek ki a hangok a számból
- Mi? Miért pont oda?
- Nem tudom... Oda szeretnék menni.
- Hát rendben... De először megállunk majd  enni valamit.
- Te egyél, én nem eszek.
- Mert?
- Kövér vagyok.
- Inkább buta! Te is eszel és kész!
Egyszer végül megálltunk az egyik McDonald's-nál, majd tovább mentünk. Este volt, mire leértünk Debrecenbe.
- És hova menjünk?
- Apumhoz. Irányítalak. - s szépen elirányítottam egy házhoz, ahol apukám lakik.   Biztos jó ötlet volt idejönni...?

Megmenekülök?

- Ébredj kicsi, hoztam kaját meg italt! - ébreszt Balázs kezében egy tál reggelivel.
- Meddig aludtam? - kérdezem
- Most keltettelek, végig aludtad az egész éjszakát.
- Ahh. Tudod, mit álmodtam?
- Azt, hogy velem szeretkezel? -kacsingat
- Fúj, nem.
- Az éjszaka után nem ezt fogod mondai édes.
- Jó, hagyjál már te perverz rohadék!
- Okosan beszélj kislány! Büntetést fogsz kapni...
- És? Ajaja, elfogtok engedni? Nem adtok inni se enni? Nem baj, túlélem. Vagy nem.
- Ne feleseljél!!! Majd meglátod, hogy mit fogsz kapni...
- Miért letettek ilyenek? Tökre bírtalak titeket a suliban...
- Szex hiányunk van.
- Öröm lányhoz mit szóltok?
- Az több khm.. fogott mint kilincset.
- És honnan veszitek, hogy én nem?
- Ismerünk. Nem vagy képes ilyenre. Amúgy is, szűz vagy.
- Egyáltalán nem ismertek.
- Hát még olyan jó mélyen tényleg nem, de majd ez este változik. Na mondjad csak az álmodat!
- Semmi izgi nem volt. Csak pofán rúgtalak aztán egyedül maradtam. Juhéé!
- Ezért maradj velünk! Kapsz ételt, italt és szexet. Mi kell még? Meg néha ki is mehetsz de CSAK VELÜNK!
- Jó, hagyjál. Álmodozz csak tovább, egyszer úgyis kijutok innen.
- Jön valaki és megment? Kétlem.
- Igaz, nincs senkim. De ezzel nem bántasz, elfogadtam a tényt. Próbálkozz mással. Hopp, jut eszembe. Egyáltalán van lelkem még? Ember vagyok egyáltalán? Nem hiszem, semmi nem érdekel. Nyugodtan mondj amit akarsz, hajrá! Legalább nevetek egy jót.
- Miért is jó neked az, hogy sajnáltatod magadat?
- Pff! Pont neked sajnáltatnám magam? Először halok meg.
- Nono, kellesz nekünk!
- A szexhez mi? Na azt várhatjátok! Hagynál enni, NYUGODTAN?!
- Persze picim, kint vagyok Kristóffal.
- Hol kint? -csodálkozok
- Ez itt a te szobád úgymond. Melletted lévő garázst összenyitottuk melleszteti garázzsal, abban lakunk mi.
- Aha. Betegek vagytok, na szia! -tessékelem ki.
Végre egyedül maradtam. Nem volt étvágyam, aztán meg ott volt a szobában egy tükör, s rájöttem, hogy nagyon dagadt vagyok. Még jobban elkezdek fogyózni. Felálltam s körülmentem a szobába. Egész szépen berendezték. Hoppá, ott egy telefon az asztalon! Mekkora egy barmok te jó ég! Tárcsázni kezdtem egy számot. Aztán megálltam. Kit is akarok hívni? Senki sem kíváncsi rám. Mindegy, felhívtam Mátét. Kicsöng.
- Igen? -veszi fel
- Máté!!! -fakadok sírva
- Hannah?! Te vagy az?!
- Igen, én vagyok! Gyere értem!
- Hol vagy, mi történt?
- Elrabolt két barom osztálytársam!
- Hova vittek?
- Nem tudom. Egy garázsban vagyok. Sok garázs van itt. Házak, parkolók. És új építésű lakások ezek, valahol a belvárosban van szerintem.
- Sejtem hol vagy! Indulok, addig bírd ki!
- Mellettem lévő garázsban vannak!
- Oké, készülj fel, megyek! Na szia!
- Várj Máté!
- Igen?
- Semmi, gyere! -teszem le a telefont. Ültem le az ágyamra, majd bekapcsoltam a tv-t. Előhúztam a zsebemből a telefont, s megint elkezdtem tárcsázni egy számot... Szintén kicsöng.

Az el rablóim

Amikor kinyitottam a szememet egy kocsiban találtam magam összekötözve... Megyünk valahova. Próbáltam segítségért kiáltani de be volt tapasztva a szám.  Gondolkoztam sok mindenen... Úgy jöttem el, hogy nem köszöntem el SENKITŐL! Azt hiszik, hogy meghaltam. Igazából én is azt hiszem. Elraboltak... Megfognak ölni. Öröm táncot ejtenek otthon. Végre, megszabadultak tőlem. Nem hiányoznék senkinek. Ezek jártak a fejembe, amikor a kocsi hirtelen megállt. Hangokat hallottam, egyre közeledtek.
- Nyisd ki! -mondja egy hang, mire kinyitja a  csomagtartót amiben vagyok.  Mi a...?  Két osztálytársammal találom magam szembe. Kristóf és Balázs.
- Vigyük be! -mondja Balázs, s Kristóf a karjai közé zár. Az egyik keze kicsit érdekes helyen tapogatózik.... Bementünk egy garázsba. Tv, kanapé, rádió, hűtő, gép. Letett a kanapéra, majd leszedte a számról azt az izét, ami rajtam volt.
- Miért? Miért raboltatok el? PONT TI?! -kérdezem
- Mert kanosak vagyunk... És te jó vagy. Szép. Szexi....
- SZEXELNI RABOLTATOK EL?! TI BETEGEK VAGYTOK, ERESSZETEK EL!!!
- Maradj!!! Vagy különben nem fogsz jól járni!
- Ahhgr.
- Kis vadmacska! Kérsz inni, enni?
- Igen, jó lenne. Nem ettem ma semmit...

Mosdóban történtek

Gyorsan összepakoltam, levittem a bőröndömet az ajtó elé. Hátrafordultam, majd elbúcsúztam az otthonomtól. Jó volt veled, vigyázz rájuk... Megfogom a bőröndömet majd kilépek az ajtón. Máté már ott áll az a kocsinak támaszkodva.

- Indulhatunk? -kérdezi

- Igen...

- Biztos, hogy jó ötlet?

- Igen! Menjünk. - mondom, majd beülök az anyósülésre. Elindultunk... Érzem, ahogyan távolodik az otthonom. Itt hagyok mindent. Nem találom a helyemet itt. Ez lesz a legjobb. Igen, ez...  Egy ideig nézem az utat, aztán álom jön a szememre.

*************

- Hé, Hannah ébredj! -ébreszt fel kedvesen Máté

- Megérkeztünk?

- Nem, csak megállunk inni egy kávét. Szállj csak ki, gyere. -nyújtja a kezét, majd kihúz a kocsiból, s bemegyünk a boltba.

- Jó estét! -köszönünk Mátéval. Az érkezésünkre felfigyel egy férfi... Magas, sötét minden ruhája, borostás, sejtelmesen nézegeti az újságokat.

- Elmegyek a mosdóba, mindjárt jövök! -mondom Máténak, aki éppen választja ki hogy mit iszik.

- Rendben, itt várlak! -mondja, majd elmegyek. Tükörbe nézek. Valójában helyes dolog ez? Tényleg ezt kell tennem? Mi lett azzal az óvatos, csendes, mosolygós lánnyal? Mi lett belőle? Egy szörnyeteg. Szörnyeteg lett. Nem ismeri a mosolyt, boldogságot, vidámságot és a szerelmet. Idegen szavak ezek számára. Ő csak a magányt ismeri. A magány a társa. Egy fekete dolog kerül szemem elé.

- Segítsééééég! Seg..segít..ség... -vesztem el az eszméletemet... 

A nagy terv

                                                              13. fejezet


Szép, hangulatos helyiség. Máté odament az egyik pincérhez, majd egy asztalhoz kísért minket.
- Parancsolnak esetleg egy pohár vizet, vagy valami mást? -kérdezi a pincér miután leültünk.
- Nem kérek semmit, köszönöm! -felelem neki.
- Köszönöm, én sem. - mondja utánam Máté.
- Amúgy miért is egy étterembe jöttünk? -kérdezem, miután elmegy a pincér.
- Egy hotel jobb lett volna? Esetleg egy mozi?
- Nem, Te perverz állat!!! Nem vagyok éhes....
- Hát akkor menjünk! -állt fel.
- Mi? Most komolyan?
- Aha. Miért maradjunk ha nem vagyunk éhesek?
- Végül is. De hova megyünk? Mert én haza nem akarok menni...
- Los Angelesbe!
- Mi? -döbben meg
- Komolyan mondtam. Menjünk Los Angelesbe! Minek maradjak itthon? Hazamegyek, összepakolok és eljövök. Benne vagy?
- Hát...
- Naa kérlek szépen Mátéé! -mondom boci szemekkel.
- Miért is ne? Egyszer élünk. A nagyim Los Angelesben lakik. Azt mondom, hogy meglátogatom.
- Én csak úgy eljövök.
- Oké. 6:00-kor ott leszek érted!
- Jó. De nem is tudod, hova kell jönnöd! -nevetem ki
- A híd alá! Ott laksz, nem?
- Hahaha, de vicces vagy! -mondom, miután elmondom a címem. - Rendben, akkor 6:00-kor gyere értem. Szia! -puszilom meg, majd elmegyek. Egy idő után visszanézek. Látom, ahogy távolodik...

Mit csinálok?

                                                                   12. fejezet


Késő este van, én meg egyedül bolyongok a nagy városba. Egyszer csak kapok egy sms-t.Dávidtól... Semmi szöveg, csak egy kép. Egy percig ott álltam a képet bámulva, mert nem hittem a szememnek. Mikor teljesen biztos voltam, hogy az ott Roli egy csajjal szeretkezve kiborultam. Mi a franc van?! Átvert! És még Ő mondta, hogy nem lehet bennem megbízni! Ha ez kell neki, akkor oké. Legyen. Sírva megyek tovább, az eszemet sem tudok. A járásom nem pontos, kezdem elveszíteni az egyensúlyomat. Végül betérek egy kocsmába. Magam sem tudom, hogy mit keresek ott. Odakellet mennem. Leültem a pulthoz.

- Egy sört kérek! - Asszonyom, magam nem túl fiatal az alkoholhoz? -kérdezi a pincér - De. És ahhoz nem vagyok fiatal, hogy depressziós legyek? - Ön depressziós? - Van egy kése? Pengéje? - Igen, maga depressziós. Hány éves kedves? - 16 - A fiam 18. ő is depressziós volt. Nem sokára jön hozzám. Ha gondolod beszélgess vele.. - Nincs kedvem senkivel beszélni, megakarok halni! -kiabáltam. Éreztem, ahogy egy kéz végig simít a hátamon. Hátrafordulok és egy szép kék szempárral találom magam szembe... - Mit akarsz? -kérdezi kedvesen - Téged! -mondtam véletlenül - Amúgy Máté vagyok. -mutatkozott be, nem reagálva arra, amit mondtam. Talán nem is hallotta? Vagy igen, csak nem tetszek neki és nem akar megsérteni? - Én meg Hannahi... - Szép név... Ahogyan Te! - Ja. Kurva szép. Mint egy döglött disznó. - Tudod, hogy hány lány szeretne úgy kinézni mint te? - Azok, akik horrorfilmbe jelentkeztek. - De hülye vagy! Lenne kedved eljönni velem egy vacsorára? - Mikor? - Ma. - Aaa, nem. Nagyon ronda vagyok. Kisírt szemekkel? Nem. - Nem érdekel a külsőd! Ne érdekeljen, hogy mások mint mondanak rólad! az érdekeljen, hogy velem vagy. - Nem akarlak égetni. - Miért égetnél? - Egy ilyen jó pasi mellé nem illik olyan lány mint én. - Nem. Inkább egy olyan jó csaj mellé mint te, nem illek én. Na akkor jössz. - Neeem! - De! És kész! Szia apa, majd hívlak! - Rendben fiam, sziasztok! - mondja a pincér, vagyis Máté apja - Utállak. -mondom Máténak, amikor kiléptünk a kocsmából - Na ez jó jel. Ha ilyen hamar már van véleményed rólam, akkor az jót jelent. Akaratlanul is elmosolyodtam. - Hogy lehet ilyen cuki, kedves, édes, helyes egy srác? - gondoltam volna, de véletlenül kicsúszott a számon. Nem mondott semmit, csak mosolygott. - Nem úgy értettem! Megállított és szembe fordult velem. - Hannah úgy érzem, hogy kölcsönös a szimpátia. Nekem te nagyon tetszel, aranyos lány vagy. És úgy érzem, hogy én is neked. Nem akarok semmit erőltetni, de tudnod kell, hogy azt teszem, ami neked jó! - Köszönöm Máté. Úgy érzem, hogy túl tökéletes vagy hozzám... - Dehogy! - De... Lassacskán közeledtünk egymáshoz, mélyen a szemembe nézett. Kiakarta olvasni, hogy akarom-e. Úgy látszik,hogy igennel válaszoltam, mert megcsókolt... Akkor voltam életemben a legboldogabb. Hűű... Mondtam, hogy túl tökéletes vagy hozzám. Még a csókod is.. Ahw. - El ne olvadj Hannah! - Hahahaha. És tovább mentünk. Útközben megfogta a kezem. Aaa nem hiszem el. Beszélgettünk, egyszer csak elkezdett esni az eső. - Közel vagyunk már az étteremhez? -kérdeztem - Igen. Itt is van. Menj be gyorsan...

Céltalanul

                                                                       11. fejezet

Fehérség. Fehér plafon. Hol vagyok? Szépen lassan felülök, majd körbenézek. Mellettem Dávid ül... Sírva?
- D... Dávid? -kérdezem
- Hannah! Jaj, de aggódtam érted! Jól vagy?
- Hol vagyok? Mi történt velem? Nem emlékszem semmire...
- Elájultál. Túl sok stressz ért. Legalábbis gondolom...
- Milyen stresszek?
- Hát... Összevesztünk.
- Ja, arra emlékszek. Az arcomba vágtad, hogy miért szakítottunk. Jól esett kedves volt tőled.
- Jó-jó, nyugi! Még a végén megint elájulsz itt nekem...
- Jó reggelt kívánok, látom, hogy felébredt a kis beteg! -lép be a szobába az orvos. - Hogy van?
- Jól. Csak alig emlékszek...
- Igen, közvetlen az ájulás előtt nem nagyon emlékszik az ember. Megnézek pár dolgot, aztán elmondom, hogy mikor mehet haza.
- Rendben. - s az orvos el is kezdett vizsgálni. Kis idő elteltével megszólalt:
- Minden rendben, hazamehet. Én távozok is, viszlát!
- Köszönöm, minden jót! -mondtam, majd elkezdtem felöltözni. Dávid egyből felállt, s jött nekem segíteni. Körbenéztem, hogy semmit sem hagyok-e itt, majd kimentem az ajtón. Siettem ki a kórházból, sosem szerettem kórházakban tartózkodni. Olyankor rosszul érzem magam. Egyedül éreztem magam... Ott volt körülettem több  millió ember, de mégis. Ott volt Dávid is...
- Dávid, figyelj csak... -állok meg vele beszélni- szeretném, ha elmennél.
- Mert?!
- Egyedül szeretnék lenni. Gondolkozni szeretnék.
- A magány az nem jó...
- Már megszoktam. -mondtam mosolyogva.
- Rendben van. Akkor szia! Majd amikor hazaértél hívj fel kérlek. -mondja, majd közelebb hajol, hogy megtudjon puszilni, de én elfordítom a fejem. Elmegy, aztán én is. Céltalanul bolyongok a városban. Egyedül. Magányosan...

Másnap

                                                                       10. fejezet

Lassan kinyitottam a szemem, majd eszembe jutott a tegnap este történt dolgok... Azt hittem, hogy csak álmodok, ezért lenéztem a padlóra, hogy ott van-e Dávid. Igen, ott volt. Akkor ez nem álom. Ahj, de hülye vagyok! Nem lett volna szabad megcsókolnom! Neeeem! Francba már, ha ez kiderül akkor vége mindenek. De... Élveztem. Teljesen más volt mint Rolival. Visszatértek a régi érzések. 
-  Jó reggelt Hannah! Hogy aludtál...? -kérdezi az ajtóból Dávid.
- Sehogy. Nem aludtam...
- Akkor már ketten vagyunk. Csak Rád tudtam gondolni... Ránk.
- Dávid! Felejtsd el azt ami tegnap este történt köztünk! Mi csak barátok vagyunk. Semmi több. Annak a csóknak nem lett volna szabad megtörténnie!!! -akadok ki, majd elkezdek sírni.
- Mégis megtörtént. Kérdeztem, hogy akarod-e. azt mondtad, hogy igen. Nem erőltettem. Te akartad... Ezért ne velem kezdjél el kiabálni. Én nem Roland vagyok! Nem tehetsz meg velem bármit! Nem rángathatsz ide-oda. Nem irányíthatsz kedved szerint... Emlékezz csak. Miért lett vége mindennek ami köztünk volt? Mert úgy kezeltél, mint egy kisgyereket! -vágta a fejemhez annyi év után... Igen, ez kellett csak nekem. 
- Kösz.. Köszönöm, ez nagyon jól esett! Főleg így most, ebben az állapotban. Igazán tudod, hogy mikor mit kell mondanod... - mondom neki sírva, s Ő csak néma csöndben figyel rám. Majd megszólal:
- Hannah! Jézusom Hannah jól vagy? Hannah! Válaszolj már!!! - kiabálja kétségbeesve...

Múltam visszatér?

                                                           9. fejezet



Amikor mondta Adél, hogy áthívja Dávidot, azt hittem, hogy csak tényleg őt! Kb. 20 ember volt ott nálunk CSAK a nappaliba! Felálltam a konyhapultra, s így szóltam:
- HÉÉ! MINDENKI TAKARODJON KI A LAKÁSOMBÓL, MOST!!!
Amire ilyen válaszok jöttek:
- FÚÚJ!
Nem érdekel, én házam, azt csinálok amit akarok! 
Szép lassacskán eltűntek az emberek a házamból, amikor valaki így szólt mögülem:
- Hannah? Te vagy az? -kérdezi az ismeretlen hang. Hátrafordulok és... És Dáviddal találom magam szembe! Ilyen érzést soha nem éreztem... Feltörtek az emlékek. Sírva fakadtam, majd Dávid nyakába borultam.
- Úristen de hiányoztál... -szipogtam a vállába
- Te is nekem korongom.
- Jaj, emlékszel még? -kérdezem, eltolom magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Felejthetetlen. Ha akarnám, akkor sem tudnám elfelejteni.
- Jaj de szeretlek! -mondom, majd megint megölelem. Soha nem hittem volna, hogy viszont látom Dávidot. Mi ketten ölelkezve a nappalinkba? Álom... De ami ez után történt, az rémálom...
- TI MÉGIS MI A FRANCOT CSINÁLTOK?! -üvölt ránk Roland...
- Roli, ne értsd félre, hagyj magyarázzam meg!  -szabadkozok
- NEM! ELEGEM VAN MÁR, MINDIG ÁTVERSZ!
- Egyszer sem vertelek át, csak te hiszed azt!!!
- Aha, persze, hagyjuk! -kiabálja, majd kirohan az ajtón, le a kertbe.
- Na ez aztán megoldás, elmenekülsz a problémák elől! -kiabálom utána.
- Te is ezt csináltad, emlékezz csak vissza! - mondja, arra utalva, amit régebben mondtam neki. Nem bírom tovább, megint elkap a sírógörcs.
- Hogy lehet ekkora paraszt?! -zokogok Dávid karjaiban.
- Nyugi, szard le a parasztot! - nyugtat Adél.
- Amúgy azt hogy értette, amit utoljára mondott? Hogy te is elmenekültél a problémák elől? - kérdezi Dávid.
- Hosszú...
- Az engem is érdekelne. Van időnk. -mondja Adél.
- Hát rendben... Amikor elhagytál -fordultam Dávid felé- akkor én összezuhantam. Rendszeresen vagdostam magamat. Bezárkóztam a szobámba hetekig, nem ettem s nem ittam. Erre értette, hogy elmenekültem a problémák elől...
- Hogy bírtad kaja és ital nélkül? -kérdezi Dávid
- Sehogy. Kórházba kerültem. -mosolyogtam büszkén.
- Te hülye vagy! Mire volt ez jó?! -kérdezi Adél.
- Míg nem voltam eszméletemnél addig jó volt. Minden problémám elfelejtettem. És akkor amikor kórházba kerültem, megtudtam, hogy kik az igaz barátaim.
- És kik? -kérdezi Adél.
- Senki. Senki nem jött be a családomon kívül. -mikor kimondtam mind a ketten lehajtották a fejüket - kivéve titeket. Ti igaz barátok vagytok. Itt vagytok velem a bajban. Köszönöm. Akkor nem voltatok itt Magyarországon.
- Amit nagyon sajnálunk! -mondja Dávid
- Nekem viszont mennem kell. -áll fel Adél.
- Aludj itt, ne mászkálj ilyenkor!
- Rendben, köszönöm. De akkor lefekszek, nagyon fáradt vagyok. Mulassatok jól! -kacsint Adél, majd eltűnik.
- Hát... kettesben maradtunk. -mondom
- Igen...Nézzünk megint filmeket, mind régen?
- Miközben egyfolytában kritizáljuk őket?
- Igenigenigen! -mondta, majd felsegített és felmentünk a szobámba. Keresett valami jó kis horrort, leültünk az ágyra és néztük. Túl közel ültünk egymáshoz...
- Elképesztő, hogy feldagadt szemekkel is milyen szép vagy... -mondja nekem.
- Inkább az az elképesztő, hogy még mindig milyen kedves vagy.
- Szeretnéd?
- Igen.
Mélyen a szemembe nézett, majd gyengéden megfogja mind a két kezével az arcomat. Alig volt köztünk pár centi.
-Biztos?
- Soha életemben nem voltam még ilyen biztos semmibe!
És megtörtént. Megcsókolt! Minden olyan volt abban a pillanatban mint régen. Boldog voltam. azt hiszem, hogy ezt nagyon rég mondhattam el....

A "meglepetés"

                                                                   8. fejezet


Amikor reggel felkeltem nagyon rosszuk éreztem magam. Felültem az ágyba, s körülnéztem. Adél ott aludt lent a padlón, semmi nélkül. Se takaró, se matrac, se párna. Itt maradt velem. Ő tényleg igaz barát. Felakartam állni, de ahogy lábra álltam összeestem. Sajnos erre Adél is felkelt. Amikor látta, hogy a padlón fekszek sírva, akkor gyorsan felsegített.
- Jobban vagy? -kérdezi
- Nem.
- Hívd fel! -mondjam majd átnyújtja a telefonját. Ahogy elvettem a telefont elkezdtem zokogni. Ha nem ismerjük meg egymást, akkor nem történt volna ez... Betárcsáztam a számat.
- Kicsöng! -csillan fel a szemem, mire Adél biztató képen mosolyog.
- Igen? -szól bele egy női hang- Halló!
- Jó reggelt, Rolandot keresném. Egy barátja vagyok.
- Mi a neved kedves?
- Hannah.
- Jaj Hannah-cskám, sokat mesélt rólad a fiam! Nem is zavarlak titeket, odaadom neki ezt a... izét!
- Köszönöm szépen!
- Hannah? - szól bele Roland.
- Roland! -örülök meg igazából.
- Hogy vagy?
- Most már jól...  És Te?
- Hallom a szép hangod, ezért jól.  -mondja.
- Mi történt?
- Gondolom már tudod, hogy Arnold volt aki ezt tette velem...
- Igen.
- Belém kötött a folyosón, hogy tegnap éjszaka együtt voltatok, és lefeküdtetek. Nem hittem el neki, o bizonygatta tovább. Aztán mondtam, hogy neki soha nem lesz olyan szép, kedves, megértő, tökéletes barátnője, mint Te. Erre meg nekem esett és hát ez lett belőle...
- Jaj de buta vagy! Nem kell értem veszekedni. Elég egyértelmű, hogy inkább te jössz be és nem az a féreg!
- Hiszen nem is járunk, nem igaz...? -kérdezi gúnyosan
- Hát még nem! Egy csók miatt nem. Nagyon megkedveltelek, tetszel, de még szerintem korai lenne... Felejtsük már el, oké?
- Jó. De csak azért, mert kisírt szemekkel is gyönyörű vagy. Apropó. Miért sírtál?
- Szerinted? Miattad te butus.
- Mert? Mit tettem?
- Aggódtam érted.
- Nem kell. Én vagyok Chuck Norris, egy ilyen kis srácot meg sem érzek.
- Egy idősek vagytok! -mondom nevetve
- Nem. Chuck Norris gyorsabb mint az idő, ergo öregebb vagyok, hahhaaha! -mondja, mire mind a ketten elkezdünk röhögni.
- Hiányoztál már...
- Te is nekem!
- Mikor engednek ki?
- Ma.
- Átmenjek majd?
- Ne. Én megyek át.
- De még csak most fognak kiengedni!
- Már tegnap is kiengedtek volna, csak maradtam. Finom a kaja, és több csatorna van mint otthon.
- Jó, akkor gyere ahogy kiengednek!
- 5 perc és indulok.
- De suli van!
- Akkor nálatok megvárlak, addig készítek neked vacsit.
- Jóó. Na én megyek is készülődni! Szió!
Elmondtam Adélnak, hogy mit beszéltünk.
-Na az szuper! Figyelj csak... emlékszel Dávidra?
- Dávid.... Ja, igen, megvan.
- Mit szólnál, ha áthívnám őt ide, és akkor összeismerkednek Rolival. - Nem hiszem, hogy jó ötlet az exemet és a leendő pasimat bemutatni egymásnak...
- Naa kérlek!
- Jó, mit bánom én! Na de én rohanok a suliba, puszi!
S elindultam. Érdekes mód, most a bolt előtt nem álltak a rajok... Mennék fel az osztályomba, de az igazgató megállít.
- Kérem várjon Hannah!
- Igen?
- Azt szeretném közölni magával, hohó kirúgtam Arnoldot.
- Végre. Köszönöm, hogy szólt, viszlát!
Alig tudtam az órákon figyelni, mindig Rolandra gondoltam... Szerencsére hamar vége lett a napnak, csak 4 órám volt. Rohantam haza. Furcsa érzésem volt... Amikor benyitottam, akkor rájöttem, hogy miért...

A borzalom

                                                                  7.fejezet


Visszajött a régi Hannah. Kisírt szemek, kócos haj, vágások a karomon.

Igen, ez vagyok én. Ez a sors jutott nekem. Nem tehetek mást,mint hogy elfogadjam,. De nem bírok beletörődni! Miközben kint a fürdőben ezeken gondolkoztam, megcsörrent a telefonom. Adél...
- Mi lett a régi Hannáhval? Azzal a mosolygós lánnyal? -kérdezi köszönés nélkül.
- Meghalt. Eltűnt. Nincs többe.
- Mi történt vele?
- Túl sok csalódás érte. Túlságosan is megbízott az emberekbe. Fájdalom után fájdalom érte. Depressziós lett... Senkire sem számíthatót, csakis magára. Nem voltak barátai. Családja levegőnek nézte. Az iskolába cikizték. Folyamatosan átverték. Mindig o volt az a személy, akibe senki sem szerelmes. Akit mindenki utál. Magány lett a társa...
- Tudod, hogy én miért nem kerestelek?
- Tudom. Te is utálsz. Nem akarsz velem barátkozni, csak nem mered megmondani.
- Nem. Nem ezért. Azért mert elhanyagoltál. Egyedül hagytál. Egyik napról a másikra már nem én voltam a legjobb barátnőd. Egy szó nélkül otthagytál. Ezért mentem ki Görögbe. Már nem volt miért itt maradnom. Csak Te voltál nekem.
Csönd van. Nem tudok erre mit felelni. Igaza van. Szar barát vagyok.
- Tudnod kéne, hogy én senkit nem tudok megbecsülni. Mindenkit megbántok...
- Igaz. Sajnos igaz.... De én már megbocsájtottam neked. Elfelejtettem ami történt.
- De én magamnak nem bírok megbocsájtani! Rolandot is megbántottam, szar ember vagyok!
- Hoppá, ki az a Roland?
- Egy nagyon aranyos srác, akivel alakulóban volt, csak én elrontottam. Mint szoktam...
- Sajnálom.
- Én is. Sajnálom, hogy élek. -mondom, mire felcsillan a szemem előtt, ahogyan leugrok a hídról...
- Tudom, hogy mire gondolsz. Túlságosan ismerlek ahhoz. És meg ne próbáld, érted?!
- Miért aggódsz értem? Hagyj inkább megdögölni a könnyeimbe.
- Mert szeretlek.
- Miért szeretsz? Nem szeretsz. Engem senki nem szeret.
- De, szeretlek Hannah. Azért... - beakarta fejezni a mondatát, de lemerült az egysége. Szuper. Ránéztem az órára. 7:41!!! Nagyon gyorsan felöltöztem, lerohantam, adta két puszit anyának, aztán elindultam a suliba. A tanárok észre vették, hogy valami nincs rendbe velem. Norbi is. Sőt, az egész osztály. Mindenki próbált kedveskedni. Norbi hozott egy teát. És forró volt! Akkor egész jól éreztem magam. De utána... Elindultam haza, de a a suli előtt ott állt egy mentő kocsi. Valaki toltak be. Gyorsan odarohantam. Amikor megláttam, hogy kifekszik ott elkapott a sírógörcs.
- Hannah... Sz... Sze... Szeretlek! -motyogta
- Én is, én is nagyon szeretlek Roland! - mondtam sírva. Betolták a kocsiba... Felrohantam az igazgatóhoz, megkérdezni, hogy mi történt.
- Mi történt Rolanddal?!
- Neki esett Arnold. Gondolom egy kis szóváltás történt köztük, és már nem bírta Arnold idegzete, ezért neki esett.
- Jézusom... Ezért kirúgják Rolandot? - kérdezem félve
- Nem valószínű. Ha jobban lesz, akkor eldöntöm. Kérem most távozzon! -utasított, mire én kimentem. Így még szerintem soha életemben nem sírtam, mint most. Hazarohantam, s  út közben lemondtam a találkozott Adélal. Megértette. Amikor haza érte, csak felrohantam a szobámba. Anya utánam jött, leült mellém az ágyra
- Minden rendben lesz kincsem, nyugodj meg... -nyugtatott. Kopogtak. Anya gyorsan lement kinyitni az ajtót, majd amikor visszajött hozott magával valakit.
- Adél! -örülök meg neki, majd a nyakába borulok.
- Mesélj el mindent, mi történt? -kérdezi, mire én elmondom, már amennyire tudom a könnyektől.

A találkozó megbeszélése

                                                                6. fejezet


Ott állok a folyosón egyedül, miközben Adélal beszélek.
- Azért hívtalak, mert Magyarországon vagyok. És találkozhatnánk ha ráérsz... -mondja
- Hát igazából nem tudom, most eléggé össze vagyok zavarodva... Neked mikor lenne jó?
- Holnap.
- Az nekem is megfelel... Mikor és hol?
- A Corvinál, 16:00- kor!
- Jó. Viszont én megyek...
- Nincs miről beszélnünk, ezért elmész. Értem...
- Minek hallgassam a szuszogásodat?! Nincs már közös témánk. Te is megváltoztál, és én is!
- Ha így állunk, akkor szia! -teszi le a telefont. Ahh, ezt kellett csak nekem még! Felhívtam Rolandot, de kinyomott... Elkezdtem haza vándorolni. Nem szóltam egy szót se, csupán csak felmentem a szobámba. Megint felhívtam, de kivan kapcsolva. Nagyon felidegesített, tiszta gyerekes! Kikapcsolja a mobilját? Nehogy megtudjuk beszélni, dehogyis! Végre valami jól alakult, erre ennyitől megsértődik?! Én soha nem lehetek boldog? Soha? Mindig egyedül fogok lenni? Nem lesz senkim a büdös életbe? Nem? Úgy látszik, hogy nem...

Felbukkanó személy

                                                              5. fejezet


Arnold és a csatlósai, Roland és az igazgatóval vagyok egy teremben? Méghozzá az igazgatóiban? Nem, ez nem lehet.
- Üljetek le! -parancsolta a dili, mire mindenki leült valahova. - Tehát... Mi volt ez itt a büfénél fiúk?!
- Kérem szépen, nekem támadott ez az elmebeteg vadállat! -védi magát Arnold. Chh, mekkora egy barom ez a gyerek. El kéne ásni. Jó mélyre. Úgy, hogy többet ne bukkanjon elő. 
- Kérem ne mondjon a másikra semmi bántót! Igaz ez Roland?
- Igaz.
- És miért tette ezt?
- Mert úgy nevezte a barátnőmet, hogy szuka! -emeli fel a hangját Roli.
- Á, szóval maguk egy pár?
- Nem... -mondom, mire Roli rám néz érdeklődő tekintettel. Nem mondtam semmit, csak lesütött szemmel bólintottam. Ne higgye már, hogy együtt vagyunk csupán csak egy csók miatt!
- Rendben fiúk... Nem akarok ebből az egészből nagy felfordulást csinálni, nem írok be semmit, mert első hét van és nem lenne jó egy ilyennel indítani. DE ha bántják a másikat fizikailag akár lelkileg is akkor viszont kapnak egy beírást! Értve vagyunk? -kérdezte az igazgató.
- Igen! -felelték
- Rendben. Akkor távozhatnak, köszönöm! -tessékelt ki minket. Lenéző pillantással díjaztam Arnoldékat, mire elmentek. Végre kettesben maradtunk Rolanddal.
- Huhh, nem gondoltam volna, hogy így lesz vége ennek a napnak. Vagyis még mindig tart. De a reggel az csodálatos volt. Amúgy köszönöm, hogy megvédtél... -mondtam boldogan.
- Hiába, hiszen nem vagyunk együtt, nem igaz? -mondta, majd egy lenéző pillantás után elment. Otthagyott egyedül. Aúú. Fájt amit mondott.
- Most komolyan ennyitől megsértődtél?! Tudnod kéne, hogy én senkit sem tudok megbecsülni! -kiabáltam utána, ő pedig csak rázta a fejét. Megcsörrent a mobilom.
- Igen? -kérdezem
- Szia Hannah. Emlékszel rám?
- Ne haragudj, de nem... Kéne?
- Á nem lényeg, csak 11 évig voltunk barátnők.
- Adél?!
- Talált.

Az elfelejtett barát

                                                                       4. fejezet

Amikor kinyitottam a szemem nagyon megijedtem. Ott ült az ágyam szélén Roland! Gyorsan a fejemre húztam a takarót.

- Mit keresel itt? -kérdezem

- 6-kor jöttem, anyukád beengedett.

- Mi a francért jöttél te 6-kor?!

- Készítettem neked reggelit. 

- Hogy mi? -kérdezem elképedve 

- Reggelit. Neked. Készítettem.  Érted?

- Értem, csak nem bírom felfogni....

- Mindig is tudtam, hogy lassú a felfogásod.

- Kösz...

- Várj, hozom a reggelidet.

Amikor felért vele a szobámba, azt hittem, hogy csak álmodok.

- Élsz még? -kérdezte Roland, mert amikor megláttam amit csinált nekem lefagytam

- A.. aha. Ez.. Csodálatos. 

-Meg is eszed, vagy elteszed emlékbe? -kérdezi nevetve, arra utalva hogy csak bámulóm mint egy szobrot 

- Kár belém... 

- Csönd és tömd magad! -parancsol rám

- Értettem főnök! -mondtam, s elkezdtem enni a csodálatos reggelit- Muszáj nézned?

- Igen, ezért jöttem csak át, hogy nézzem ahogyan eszel. 

- Te nem vagy komplett. 

- De Te sem.

- Héé! Én komplettebb vagyok mint te! -mondtam, miközben lefújtam tejszínhabbal. Iszonyatosan édes volt, ahogy küszködött, hogy letörölje az arcáról a habot. 

- Biztos vagy te abban, amit az előbb mondtál?

- Nem! -mondom, s mind a ketten nevetünk mint az őrült. 

- Na készülődj, mert nem sokára suli. 

- Aa, ne már. -mondom elkeseredve 

- Gyereee! -megfogja mind a két kezem, felrángat a földről, s kikísér a fürdőbe.

- Végig fogod nézni, ahogy kisminkelem magam és átöltözök? -kérdezem

- Minek öltözöl át? Tök jó vagy így!

- Egy szál pulcsi menjek suliba? Te hülye vagy! Na menj ki, hagyj öltözzek fel! -mondtam, s egyre kinyomtam az ajtón, majd bezártam.

Gyorsan kisminkeltem magam, aztán felöltöztem.

- Tádám! - mutattam be magam, amikor visszamentem a szobámba - Na hogy nézek ki?

- Gyönyörűen, mint mindig. - mondta, s egyre közeledett hozzám. Tudtam, hogy most mi fog történni. Annyira közel jött, hogy épp nem ért össze az orrunk. Finoman megfogta az arcomat mind a két kezével, a szemembe nézett, hogy én is akarom-e. Igen, igen, akarom! Beszél helyettem a szemem. Lenézz a számra, és... Gyengéden megcsókol.  Kizártam a külvilágot, csak Ő, Én... MI léteztünk. Visszacsókoltam. Éreztem a szája melegségét... S egyszer vak vége lett. Eltávolodtunk egymástól.

- Khm... -mondom zavartan

- Menjünk szerintem -ő is ugyan olyan zavarban volt, mint én

Amikor leértünk, anya nagyon kedvesen fogadott minket. Nem volt nagyon időnk vele beszélni, elindultunk. Hamar odaértünk sajnos. Megint megtámadtuk a büfét. De most mások is voltak ott...

- Na mi van haver, lecserélsz minket egy csajra ha?! -kérdezi egy fiú Rolandtól. Aha, gondolom ő itt az egyik barátja. Akit hanyagolt, miattam!

- Majd később beszéljük meg tesó, ne most.  

- Nem nem! Eddig vártunk! Miatta?! Komolyan emiatt a szuka miatt hanyagolsz minket?! -mutat végig rajtam

- Mit mondtál Arnold? Minek nevezted Hannah-t?! -kérdezi idegesen Roland

- Hagyjad Roli, ne foglalkozz velük! Én is azt teszem! -mondom Rolinak

-Szukának neveztem! Egy szuka!!! -növeli a feszültséget egyre jobban úgy nevezett Arnold. Roland nem bírta tovább neki esett... Nem tudtam mit tenni, kiabáltam, hogy álljon le, de semmi. Egyszer csak megjelent az igazgató... 

- FIÚK MI FOLYIK ITT?! AZONNAL AZ IRODÁMBA, MINDENKI!!! -üvölt ránk. Hát ez szuper...

A reggeli meglepetés

                                                                3. fejezet

Csodák csodájára, nem keltem sírva! Sőt. Mosoly volt az arcomon. Szinte végig beszélgettük az éjszakát Rolival... Csomó dolgot mesélt magáról, és rájöttem, hogy... szeretem. Nem tudtam eldönteni, hogy mit vegyek fel... Ha valami csúnyába megyek, akkor kiszeret belőlem! Már ha egyáltalán szeret. Nem, nem szeret. engem senki nem szeret! 

- Anyaaaaa! Mit vegyek fel? -kiabálom le a lépcsőről 

- Szoknyát kicsim, szoknya az jó lesz...

- Hiszen esik kint! Kösz, azt akarod, hogy megfagyjak! Aaa -háborodok fel, majd visszarohanok a szobámba. Semmi jó cucc nincs. Végül sikerült választanom: 

 

Amikor végre készen lettem, ránéztem az órára. 7:32! Lerohantam, elköszöntem anyától és már el is indultam. Amikor kiléptem, azt hittem, hogy csak rosszul látok. De nem! Ott állt a kapuban Roland!

- Sziaa! Hogy aludtál szépség? -kérdezi két puszi között

- Szió! Mélyen, hahaa. Te?

- Jól. Mivel veled álmodtam. -mondta, miközben elindultunk a sulihoz

- Jujj, mit? -kérdeztem csillogó szemekkel

- Titok -mondja bájos kis mosolyával 

- Ne máár! Mondd már el, ez nem ér! - háborodok fel

- Nem mondom el, mert akkor nem fog teljesülni! -mondja, mire én megtorpantam. - rosszat mondtam? -kérdezi aggódva 

- Nem, dehogy! Csak olyan édes vagy... -mondom, s oda is értünk. Bementünk, egyből a büfét céloztuk meg.

- Mit kérsz? -kérdezi

- Téged... SE!

- Hahahaa, de poénos vagy. 

- Tudooom. Amúgy egy teát. 

- Nem tudom, hogy megérdemled-e ezek után...

- Ne csináááld! Kérlek! -mondtam boci szemekkel

- Na jó. Nem tudok ellenállni a szépségednek. Tessék -nyomta a kezembe a forró teát.

- És még forró is! Köszönöm! -örülök meg csupán csak egy teának 

- Fura vagy... Miknek nem tudsz te örülni. 

Ez a nap is eltelt, csak együtt voltunk megint. A barátaival nem is beszélt! Gyorsan lezuhiztam, gépeztem, és lefeküdtem aludni. Vagyis telefonálni Rolanddal addig, amíg el nem alszunk.

Egy új személy az életembe

                                                                2. fejezet

Megint sírva keltem. Mint szoktam. Minden ugyanúgy ment mint tegnap reggel. Felöltöztem, reggeliztem és elindultam. A bolt előtt megint ott voltak a 'rajok'. Mennék be a suliba de az a srác, aki tegnap nézett odajött.

- Hé-hé, lassíts szép lány! -mondja nekem. Körülnézek, aztán megyek tovább, mert megvoltam győződve, hogy nem nekem mondja.

- Igen, te vagy az! Állj csak megy! -kiabálja, és elkezd felém jönni. Már biztos voltam benne, hogy ezek mind nekem mondta. Jól esett... Megálltam.

- Segíthetek valamit? -kérdezem udvariasan

- Roland vagyok, szia. Igen. Megmondanád a neved és a telefonszámodat? Meg persze arra is kíváncsi lennék, hogy a szüleidnek hogy sikerült ilyen gyönyörű lányt a világra hozniuk? -kérdezi édes kis mosolyával. 

- Hannah vagyok, és a számomat pedig nem kapod meg. Úgy sikerült, ahogy Téged... - ezt csak gondolni akartam, de véletlenül kicsúszott a számon - vagyis... nem úgy értettem... aa ez ciki. 

 - Szóval én is gyönyörű vagyok? Grr... -mondja cuki lányos hangon

- Te vagy a leggyönyörűbb fiú akit ismerek! -ezt megint csak nem akartam kimondani-  francba már!

- Ó, ez megtisztelő kegyedtől. Lenne kedved eljönni velem moziba? Vagy még korai...? 

- Öhm... Hát... nekem van barátom...

- Aha... Akkor szia. -mondja, s elindul. Megfogtam a kezét, és visszarántottam. 

- Nyugi már, csak szívattalak. Nincs barátom. Még... - ahogy kimondtam a szavakat, éreztem ahogy elpirulok

- Szemét! Akkor majd még megbeszéljük mert most elmegyek hozok neked vizet, mert olyan vörös vagy mint a rák.

- Kösz... -mondtam picit sértődve, s elindultunk be. Ez mindenkinek furcsa volt. Mi ketten? A barátai (már ha nevezhetők azoknak) rosszalló pillantással díjaztak, a többi diáknak leesett az álla, a tanárok meg furcsa módon gratuláltak nekünk, mire én közöltem, hogy nem vagyunk együtt.  Roland meg mindig hozzátette, hogy MÉG. Az egész tanítási időben együtt voltunk, kivéve az órákon. Én 9.-es vagyok, Ő meg 10.-es. Szerencsére hamar végeztünk az iskolába, ezért gyorsan elmentünk fagyizni. Én akartam fizetni, de ő erősködött.

- Ne már, 5 gombócot eszek, Te meg csak kettőt, én fizetek!

- Nem és vita lezárva! Parancsoljon! -odaadta az összeget a nőnek.

- Ahhgr! -morogtam

- Most már veszett is vagy? Beoltsalak? 

- Hahaa, de vicci vagy!

- Vicci? Bocsi, ez nekem még új.

- Vicci!!! Ne már, hogy ne tudd, hogy mit jelent! Gáz vagy. -akadok ki

- Lehet, de akkor sem tudom. - vágott szomorú fejet, ami nagyon jól áll neki

- Vicces! Vicci egyenlő a viccesel! 

- Ja. Bocsánatot kérek főnök! - mondta, majd tovább beszélgettünk, sétáltunk, majd hazakísért.

- Köszi a fagyit, meg minden... - köszönöm meg neki

- Ugyan. Én köszönöm, hogy szóba álltál velem.

- Miért ne álltam volna?

- Mindegy... 

- Hát oké... - mondtam egy picit furán - Ilyenkor szokták megcsókolni egymást a filmekben, nem?

- De. 

- Hát akkor nem kapsz csókot, nem filmben vagyunk. 

- Kösz -nevetett. 

- Akkor szia!

- Szia. -mondta picikét bánatosan. Visszafordultam és adtam egy puszit az arcára majd bementem. 

- Hát te hol voltál?! -kérdezi anya. Francba!

- Összebarátkoztam a suliból az egyik sráccal.  Elmentünk fagyizni, aztán sétálgattunk a parkban.

- Csak barát..? -kérdezi fürkészve 

- Igen anya! Na én megyek tanulni, szeretlek! -nyomtam egy puszit az arcára és felrohantam a szobámba. 

Ledobtam a táskámat utána meg magamat az ágyra. Gondolkoztam a mai napon, amikor megcsörrent a telefonom. Roland... 

Első nap

                                                                 1. fejezet

Sírva keltem ma reggel is... Már megszoktam. Sírva elaludni és sírva kelni. Felkeltem, gyorsan benyomtam a gépen valami pörgős kis zenét, és elkezdtem készülődni. Felöltöztem, majd kimentem a fürdőbe fogat mosni, és valami sminket feltenni. Amikor tükörbe néztem, egy magányos lányt láttam... Egyedül van a nagy világban. Senkire sem számíthat. De aztán eszembe jutott, hogy ma van az első nap, jó lenne, ha nem késéssel indítanék. Gyorsan lerohantam a konyhába, anya már egy finom kis reggelivel várt.
- Jó reggelt anya! - mondtam két puszi közben- ne haragudj, hogy ma nem veled reggelizek, késésben vagyok.
- Szia kicsim! Semmi baj, menj csak. Megleszek én, ne aggódj.
- Nem is gondoltam volna, hogy a pirítós neked esne. Na de én rohanok, puszi! - és ki is léptem az ajtón. Hát elindultam az iskolába. Út közben azon gondolkoztam, hogy vajon befogadnak-e. Csak nem szemetek... Bár ki tudja. Szerencsére csak 5 percnyire van a suli, hamar oda is értem. Az épület előtt van egy kis bolt, ott sok ember volt. Gondolom azok a 'rajok'. Észrevettem, hogy az egyik srác néz engem. Én csak lehajtottam a fejemet és bementem. Sok diák a folyóson, kuka, képek, szórólapok a falon. Hmm, szép suli. Eddig mindenki normális és szimpatikus. Csak érjek be, aztán meglátjuk. - gondoltam. Megnéztem a portán, hogy hányas a termünk. 216. Ezt megjegyzem. Felmentem a másodikra, mert ott van a terem. Amikor beléptem akkor mindenki felém fordult.
- Öö... Sziasztok, Hannah-nak hívnak! Én vagyok az új... -köszöntem nekik. Senki sem válaszolt egy ideig. Aztán...
- Sz... Szia Norbi vagyok. - mondja egy tejföl szőke félénk srác. Mosolyogva bólintottam. Végül a többiek is bemutatkoztak, mivel rájöttek, hogy nem harapok. Mindenki szimpatikus és kedves.
- Hova ülhetek? -kérdeztem mindenkitől
- Mellém! -kiabálja a szőke srác, vagyis Norbi.
- Hiszen melletted nincs is hely! -mondom neki nevetve. Ránéz a mellette ülő lányra, és lelöki a székről.
- Hol nincs? Itt van, foglalj csak helyet!
- Te bolond vagy. - mondom neki röhögve, majd helyet foglalok.
- Mindenkivel ezt csinálja, ne éld bele nagyon magad... -mondja az a lány,a kit lelökött a székről. Jut eszembe, ő be sem mutatkozott.
- Köszi a tanácsot! - kiabálom utána, mert már szinte kint volt a teremből.
Körülnéztem az osztályba. Szép, tágas. Plakátok a falon.
- Hé, Norbi... Mindenki tehet ki plakátokat a falra? Én is? -kérdeztem Norbitól
- Persze. Amit csak akarsz.
Na, az tök jó. -gondoltam magamba.
A többiek elvoltak. Beszélgettek, volt aki a padján ülve üvöltette a zenét, olyan is akadt, aki ki be rohangált az osztályból, azt kiabálva, hogy:
- BESZÍVOTT BÉKAA! BESZÍVOTT BÉKA OHÉÉ!
Olyan is volt, aki engem nézett szinte folyamatosan... Köztük Norbi. Azt már látom, hogy vele nagyon jóba leszek.
- Amúgy Norbi.... 13-an vagyunk összesen, de én csak 12-t főt számoltam. Hol van az az egy ember?
- Ja, hát valahol kószál Bence.
- Bence...?
- Igen, ő az, aki nincs most itt.

*********************
 Hát eltelt a nap, de nem ismertem meg Bencét... Az órák jók voltak, vicces hangulatban teltek az első napnak köszönhetően. Figyelmeztettek is a tanárok minket, hogy ez nem lesz így... Második héttől kezdődik a komoly tanulás. Amikor hazaértem elmeséltem anyunak, hogy mi volt, a szokásos duma stb. Nem volt nagyon kedvem semmihez, leültem egy kicsit gépezni, aztán TV-ztem és mentem is aludni.