A szembesítés

-Igen? -megyek le
- Ülj le picim! -mondja anya idegesen, mire leülök. - Szóval... Nehéz erről beszélni.
- Tudod, hogy utálom ezt. Mond el, bármennyire is nehéz.
- Igen, tudom jól aranyom.
- Na, akkor hajrá!
- Oké... Férjhez megyek... és állapotos vagyok! -böki ki.
- Hogy mi?! Ez csak vicc, ugye?! Apa szeret Téged!!!
- De már elváltunk picim, Te is tudod jól. Apáddal már vége. Új életet kezdtem.
- Az új életedbe még beleférek, vagy már túl sok változás van, és engem is leakarsz cserélni?! Idő kell, szia! -rohanok el. Még ez is?! Már komolyan úgy érzem, hogy nincs helyem a világban! Sehol! A következő pillanatban csörgött a telefonom. Nem vettem fel, nem akartam senkivel beszélni. Elmentem a közeli parkba, ott megnyugodok. Sötétedéskor mentem haza. Haza? Jó ez a szó? Nem, én nem tudom, hogy mit jelent haza menni. Nem tudok hova haza menni. Elmentem Adélhoz, benne bíztam már csak.
- Szia... Nem baj, ha visszajövök? -kérdezem félénken
- Jaj, Hannah! Semmi baj, gyere be! - hív be az otthonába, mire bejeb megyek.
- Jó hogy itt vagy! -borulok a nyakába, és elmesélek mindent, s ő meg meghallgat egy forró kakaó mellett.
Jót sírtunk egymás vállán, mikor eszembe jutott valami. STÍLUS VÁLTÁS! Egy új Hannah lesz. Aki leszar mindenkit, nagy pofájú, és nem fél semmitől! Igen, ez leszek. Az ötletemet elmondtam Adélnak, aki egyből segített, s ötleteket adott.